BŰNLAJSTROM

Felkérek mindenkit, akit Miklósi István gondolatai megérintettek, hogy ne csak sürgősen csatlakozzon a Pletykaklubhoz, de hozza magával a saját maga által készített bűnlajstromot is, benne a sérelmes eseményekkel, valamint az elkövetők konkrét megnevezésével – hogy  amikor eljön a felelősségre vonás ideje, akkor a bizonyítékok kéznél legyenek.
Azt kérem, ne zavarjon meg senkit, hogy a valós társadalmi  párbeszéd helyszínét Pletykaklubnak nevezzük – mert ez csupán okos önvédelem!
A szólásszabadság jogán ugyanis a gonosz politika a Pletykaklubbal nem tud mit kezdeni, így az ott felhalmozott bizonyítékok biztonságban lesznek, amíg csak felhasználásra nem kerülnek azok ellen, akik önös érdekből hajlandók voltak elárulni embertársaikat és kiszolgálni a gonoszt. Az sem baj, ha ez a tudomásukra jut, és tényleg elkezdik visszafogni magukat – netán egyesek el is menekülnek a süllyedő hajóról. A két törvény mentén, a pletyka ereje és a kulcsrakész stratégia segítségével áprilisban egy új időszámítás kezdődhet! Mindenkit várunk a csapatba, aki egyetért Miklósi István tiszta gondolataival, és nem kíván a gazda jó-és fegyelmezett háziállata maradni! Mert az EMBERNEK ki kell állni az igazáért, különben már nem ember, csak egy “embernek látszó tárgy”!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ellenörző kód *