Az együttérzésről 2013. február 13.-án

Pethő Péter “éhségmérnök” nagyon helyesen fogalmazott:

Az együttérzés a szegényekkel = humanista minimum.

Ehelyett az elmúlt napokban sok-sok embernek látszó primitív lény mindenféle buta indokokat keresett, hogy emberi együttérzésének szégyenletes hiányát valahogy megmagyarázza. Pedig erre csak egyetlen igazi magyarázat van: Az illetők lelkileg korcs emberek, és erre éppen az a tény az egyértelmű bizonyíték, hogy nem képesek együttérzésre azokkal, akik önhibájukon kívül a lét- és a nemlét határára kerültek. És ezt a korcsok hiába próbálják idióta magyarázatokkal álcázni – az álca túlságosan is átlátszó! Az ilyen korcsok az empatikus képesség teljes hiányában szenvednek, és csak az tenne nagyon jót nekik, ha egyszer önhibájukon kívül – de teljesen megérdemelten – a túloldalra kerülnének. Az éhezők közé!

Alapból ilyen korcsok a politikusok, akiknek egyik része a szerencsétleneket alázó sz@rjankó, a másik része pedig a “szerencsétlenek égő hátán akarja sütögetni a pecsenyéjét”, és sunyi számításból települ rá az éhségmenetre. De ilyen korcsok a más ember baja iránt teljesen közönyös- és közömbös “hivatásos civilek” is.

Vajon miért vállal valaki KORCS LÉLEKKEL civil vezetői funkciót? A politikusokról tudjuk, hogy olyan megélhetési bűnözők, akik aprópénzért árulják el a hazájukat. Lehet, hogy ugyanez okból “civilkedik”a lelkileg korcs, agyilag nem százas mozgalmi vezető is? Vagy a maffiának talán több olyan beépített szervezete is van, mint a békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum? Itt az idő, hogy a buta vagy megvett „marketing-civileket”, illetve az általuk vezetett műmozgalmakat végre olyan intelligens, valódi civil mozgalmak szorítsák ki a közéletből, akik alkalmasak is arra a feladatra, amit vállaltak. A „marketing-civilek” arra is nyitottak, hogy eleve vesztes pozícióból üljenek tárgyalóasztalhoz a korrupt és hazug politikusokkal (állami bűnözőkkel), csak lássák az emberek, hogy ők valakik, mert ők tárgyalnak. Ezzel egyrészt magukat is minősítik, hiszen nézzük csak meg, hogy KIKKEL tárgyalnak, de ezen túl a „KORRUPT-BUTA” tárgyalások végeredményei is nagy biztonsággal előre megjósolhatók! Itt az idő, hogy a „marketing-civileket” olyan valódi civilekre cseréljük, akik számára a KORRUPT POLITIKUSOKKAL való egyezkedés vállalhatatlan, viszont nyitottak a valódi civil mozgalmakkal való együttműködésre, hogy kölcsönösen erősíthessék egymás tárgyalási pozícióit, és presztízsét.

Az integráció új fejezetet nyit meg az érdekképviselet világában! A pozitív ellenpólus megjelenésével pontosan be lehet majd azonosítani, hogy ki a valódi, illetve ki a mű civil-szervezet, ez utóbbiakat pedig hamar utol fogja érni a megérdemelt sorsuk: előbb nevetségessé válnak, majd eltűnnek a süllyesztőben, tagságukat pedig a kicsiből hirtelen – de megérdemelten – nagyra növő intelligens mozgalmak veszik át.

ERŐINTEGRÁCIÓ: Ha tíz civil szervezet tíz témában külön-külön lép fel, és mindegyikük támogatottsága „X”, akkor egyikük sem tud eredményt elérni. Ha összefognak, és viszonossági alapon támogatják egymást, akkor viszont mind a 10 igény mögött „10X” támogatottság jelenik meg – vagyis mindannyian csak nyernek, és egyikük sem veszít semmit. Jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy mi akadálya van annak, hogy a valódi civil szervezetek együttműködjenek? (a műmozgalmak ezt nyilván nem akarják, és éppen ezzel fogják lebuktatni magukat)

Az Új Működő Magyarország Mozgalom megkezdte az intelligens civil szervezetek integrációjának megszervezését.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ellenörző kód *