Aláírók

Értékrend nyilatkozat

Alulírott Török Lajos ezennel visszavonhatatlan nyilatkozatot teszek arról, hogy a jobb- és baloldali politikusok által az 1990.-es politikai módszerváltás alkalmával létrehozott TORZ ÉRTÉKREND számomra nem felel meg, sőt teljességgel elfogadhatatlan. A torz értékrend létrehozásáért egyértelműen a gátlástalan és harácsoló politikusokat teszem felelőssé, akiknek az elmúlt évtizedekben a legfontosabb dolguk az volt, hogy az ország dolgainak irányítását a kezükbe kaparintsák, majd – magukat a társadalom fölé helyezve – minden más szereplőt kiiktassanak a közéletből.

Az elmúlt 23 évben folytatott tevékenységüket tudatos jövőrombolásnak, a társadalom számára különösen nagy kárt okozó, egyéni haszonszerzésre irányuló, bűnszövetségben elkövetett társadalomellenes bűncselekmény-sorozatnak tartom, amellyel a magyar társadalomnak mérhetetlenül súlyos anyagi- és erkölcsi károkat okoztak, és okoznak ma is. Az 1990 előtti politikai rendszerben az emberi életnek értéke volt, sőt az élet volt a legnagyobb érték. Az előző politikai rendszerben az embereknek megélhetési biztonságuk volt, mert volt munkájuk, mert volt közbiztonság, mert volt egészségügyi ellátás, és mert volt valódi választási lehetőség. Mert volt jogbiztonság, és mert ennek következtében bátran lehetett tervezni a jövőt. Mert nem lehetett utólag- és egyoldalúan szerződéseket módosítani, nem voltak tömeges ingatlan- árverezések, és erőszakos kilakoltatások, és nem lopták el a lakosság megtakarításait sem. Az előző politikai rendszerben a lakosság által létrehozott értékek nyomán volt egy nagy-értékű közösségi tulajdon, amelyet a rendszerváltásban szerepet vállaló politikusok gátlástalanul szétloptak, és ez még akkor is így van, ha a tűzhöz közel került politikai vezetők a lopást privatizációnak nevezték el, és egyúttal törvényt is hoztak arról, hogy a privatizáció nem minősül lopásnak.

Nyilván az előző rendszerben is történtek visszaélések, de nem mindegy, hogy kik részéről és hogy milyen arányban. Ma már csak a politikus számít embernek. A politikusok az általuk folytatólagosan elkövetett súlyos korrupciót értéknek tartva még hangoztatják is, hogy “mindenki annyit ér, amije van” – miközben ők voltak azok, akik bennfentes politikai érdekből szándékosan egymásnak ugrasztották az embereket, akik kiölték az emberekből az egymással való törődést, az emberi tartást, akik egész generációkat alakítottak át szolgalelkű, a média-agymosás útmutatásait szolgai módon követő gyáva, és buta birkákká.  Akik gátlások nélkül súlyos erkölcsi- és anyagi válságba vezeték a saját hazájukat.

Ezennel kijelentem, hogy elhatárolom magam minden olyan politikustól, aki tudatosan árulja el a hazáját – hiszen ma már egy gyermek is tudja, hogy a felülről vezérelt parlamenti gombnyomogatás nem a nép akaratát fejezni ki, hanem a gyarmatosítást jó pénzért kiszolgáló frakcióérdekeket. Elhatárolom magam továbbá minden olyan embernek látszó élőlénytől, akinek ez a korrupt politikusok által létrehozott torz értékrend tetszik, és minden olyan zombitól, aki inkább átlép a haldokló szomszédján, mintsem hogy mentőt hívjon hozzá, és akinek a hajléktalanok látványa, a tömeges szegénység és az éhező gyermekek tömegei természetes jelenség.

De elhatárolódom a médiától is. Attól is, amelyik a kormány szócsöve, és attól is, amelyik csak csámcsog azokon az aljasságokon, amiket az aktuális kormányoldal elkövet, de nem hajlandó kimondani, hogy Magyarország tönkretétele egyértelműen a mi politikusaink bűne.

Ezen nyilatkozatomat önszántamból tettem meg, és ajánlom minden olyan tisztességes, és becsületes magyar ember figyelmébe, aki nem akar innen elszökni, viszont egy egészen más értékrendű Magyarországon szeretne élni.

Budapest, 2013. február 1.

Török Lajos

A Kedvenc beszólásom (videó 18 másodperc)

Javaslom elolvasni az “Összefogás” fül alatti, illetve a “PMGR” fül alatti írásokat!

Több millió ember van CSAPDÁBAN! Nézd meg a videót – ha egyetértesz vele, az ALÁÍROM gombra kattintva regisztrálj -és add tovább a hírt!
(regisztrációs segédlet a videó alatt)

Politikai választási csalás 2014 – TE is részt veszel benne? Szolgák, birkák, hazafiak – TE melyik csoportba tartozol? Ez tényleg a TE SZABAD választásod! Tedd meg azt, amit TE helyesnek gondolsz!
A CSALÁSRÓL itt olvashatsz: http://goo.gl/0JBTWh

Ha egy nép nem képes kontrollálni a saját képviseletére kijelölt közszolgák munkáját, akkor saját maga válik azok szolgáivá. A közszolgák feletti kontroll joga megilleti a népet, így tehát nincs akadálya annak, hogy összeálljon egy közéleti ellenőröket foglalkoztató munkahálózat! A munkahálózat létrehozását és tevékenységét a politika nem akadályozhatja meg! A nép “jogi kényszerítésre alapozott kizsákmányolása” a kontrollhálózat létrejöttét követően tovább nem folytatható! A Közéleti Kontrollhálózat által végzett értékes munkáért tiszteletdíj jár. A regisztráció lépéseiben segítünk, ha regisztrálni kívánsz, kövesd az útmutatást!
Mielőtt DÖNTENÉL, nézd meg, ezt a tartalmat: http://ummm.hu/fka/ majd pedig azt a videót, ami bemutatja, hogy a “rendszerváltó” pártok eddig hogyan vertek át, illetve, hogy miről is szól valójában a politikus-bűnözés!  Íme a léptethető prezentáció:
A politikusok bűnözők vetítés

Regisztráció az FKA jogosultság megszerzéséhez – két lépésben: (a két regisztráció a Te biztonságodat szolgálja, de dönthetsz úgy is, hogy a saját nevedet használva csak a második regisztrációt csinálod meg)
Először egy törzsvásárlói hálózatba regisztrálunk, hogy adataid biztonságban legyenek, tőlük mi csak a nevedet, telefonszámodat, e-mail címedet és az Azonosítódat kapjuk meg, majd következik az UMMM regisztráció, de itt már a nevedet nem kötelező megadnod, önvédelemből a törzsvásárlói Azonosítóddal kerülsz nyilvántartásba. A címed azért kellett volna, hogy aktivistáink fel tudjanak keresni az ajánlói ívek aláíratása céljából. Most már elegendő csupán az irányítószámodat megadni. A törzsvásárlói regisztráció díjtalan, semmilyen kötelezettséggel nem jár, viszont tagságod számtalan előnyhöz juttathat. Az UMMM regisztráció szintén díjtalan – viszont általa rendszeres jövedelemhez juthatsz!
Döntöttél? Belevágunk?

Akkor kattints ide (új ablakban nyílik meg): http://www.inlernet.com/hu/HU041894/index majd ott a “Törzsvásárlói regisztráció” gombra! Az instruktori adatok már ki vannak töltve, csak a saját adataidat kell megadnod – magánszemélyként. A banki adatok kitöltése most még nem szükséges, hiszen a tiszteletdíjad utalására majd csak a második félévben kerül sor. A “Tovább a megerősítésre” gombra kattintva ellenőrizheted, hogy az adataidat helyesen adtad-e meg, majd a regisztrációt élesítheted, erről az e-mail értesítést azonnal megkapjuk.
A regisztráció második lépésébenakár az első lépést kihagyva – kattints itt az oldalon az Aláírom gombra! Itt már akár álnevet is beírhatsz, mi úgyis a törzsvásárlói azonosítóddal tartunk nyilván téged is, és azt is, aki neked azt a lehetőséget továbbajánlotta. Ha kitöltötted legalább a kötelező mezőket, kattints a lenti “Aláírom” gombra. Egy azonnali e-mail értesítést kapsz tőlünk, a megerősítő linkre kattintásod után a számláló máris léptet egyet – és Te FKA jogosult lettél. A saját képviselőd nevét tartalmazó VÁLASZTÁSI PUSKÁT -emailban küldjük majd meg neked – hogy pontosan tudd, kire kell szavaznod, ha egy 
emberközpontú országban akarsz élni, és ha felelősségre akarod vonni azokat a bűnözőket, akik a hatalmukkal visszaélve – és mentelmi joguk mögé bújva – köztörvényes bűncselekmények egész sorozatát követték el ellenünk. MI azért kérjük a képviselőiinktől, hogy az FKA kerüljön bevezetésre, mert MI ezen túl heti 2,5 órában részt kívánunk venni a közéleti döntésekben, MI ezen túl bele akarunk szólni abba, hogy mire költsük a közös pénzünket – és abba is, hogy a jövőben milyen jogszabályok születnek. MI azt akarjuk, hogy az értékes kontroll-munkánkért nekünk az állam fizessen havi 50.000 forintot! Mert MI tudjuk, hogy a politika üzlet, és ebből az üzletből többé MI nem akarunk kimaradni. Mi egy olyan ÚJ RENDSZERBEN akarunk élni, amelyben a kormány és a parlament munkáját – MI három-millióan – állandó kontroll alatt tartjuk. MI tudjuk, hogy a társadalmi kontroll bevezetése – a politikusbűnözés megszüntetése nyomán – évi 5.000 milliárd többletet hoz az országnak, amiből AZONNAL megszüntethető a szegénység, AZONNAL növekedési pályára állhat az ország, és AZONNAL megszüntethető hazánk gyarmati státusza – vagyis MÁR 2014. második félévében létrejöhet egy JÓLÉTET BIZTOSÍTÓ, FEJLŐDŐKÉPES Magyarország. Most éppen időben vagyunk- ugyanis az emberek érzelmi alapon döntenek, ezért a választás lehetőségét pont akkor kell nekik felkínálnunk, amikor azzal éppen élni lehet! Ha még bizonytalan vagy nézd meg ezt a videót: ÍGY BUKTATHATÓ MEG AZ ORBÁN KORMÁNY http://youtu.be/0dWkWL-hZzs

Az “A” terv ugyan már március 3.-án kútba esett (106 független jelölt indítása) de közben kiderült, hogy a “B” tervünk majdnem ilyen jó – így tehát nyertünk még egy hónapot! EZ ELÉG IS LESZ! Az egyre növekvő számú továbbajánlás nyomán ugyanis exponenciálisan növekedhet az FKA jogosultak száma, ami azt jelenti, hogy egy minimális aktivitás esetén is simán elérhetjük azt a hárommilliós létszámot, amelynek a szavazata már elegendő a párturalom, illetve a pártállami korrupció azonnali megszüntetéséhez! Ha ez sikerül, akkor a +5.000 milliárd bőven fedezi az FKA bevezetését, sőt még további 3.000 milliárd áll rendelkezésre a szegénység megszüntetésére, illetve a gazdaság fellendítésére – hiszen a szegények pénzhez juttatása nyomán megjelenő vásárlóerő gazdaság-élénkítő hatása vitathatatlan. Kedves (szintén) szegénységbe taszított magyar honfitársaim! Ugye értitek, hogy az ingyenes regisztráció valójában NEKTEK kínál egy új esélyt az életben maradásra? 

Csatlakozz tehát hozzánk! Fogjunk össze, hogy az általunk a Parlamentbe küldött képviselőkkel bevezettessük a Feltételhez Kötött Alapjövedelmet!  Zseniális innovációnk három millió embert tud EGYÉNILEG ÉRDEKELTTÉ TENNI abban, hogy Magyarországon MI, a MAGYAR NÉP valóban népuralmi demokráciát hozzunk létre. Ne kapkodj! Mielőtt az “Aláírom” gombra kattintanál, nézz körül oldalunkon! A két regisztráció a Te biztonságodat szolgálja, de dönthetsz úgy is, hogy a saját nevedet használva csak a második regisztrációt csinálod meg.
Ne feledd, nagy hibát követsz el, ha politikai bűnözőkre bízod a sorsodat, és a gyermekeid jövőjét! Ne szolgáltasd ki többé magad senkinek, ne engedd, hogy a rád testált hatalmat a politikai bűnözők kicsalják tőled! Mielőtt DÖNTENÉL, nézd meg, hogy a “rendszerváltó” pártok eddig hogyan vertek át, illetve, hogy miről is szól valójában a politikus-bűnözés!  Íme a léptethető prezentáció: A politikusok bűnözők vetítés 

Összefogás

Csatlakozz hozzánk!

 xxx db aláírás

Javaslom elolvasni az “Összefogás” fül alatti, illetve a “PMGR” fül alatti írásokat!

Aki mégsem akar együttműködni ebben, annak javasoljuk, hogy csatlakozzon hozzánk. Persze azt sem árt tudni, hogy a Fidesz csupán az MSZP programját folytatja, amikor továbbépíti a fehérgalléros demokráciát!

A csatlakozók biztonsága érdekében a lista mostantól nem nyilvános! Kérjük, olvassa el az alábbi írást, és ha Ön is egyetért azzal, hogy a politikai szakterület működését szabályozni kell – akkor regisztráljon, és mi azonnal felvesszük Önnel a kapcsolatot!

A politika = befolyással való üzérkedés (saját definíció)

Amennyiben a műveletet a politikusok a nép felhatalmazásával, és a nép érdekében végzik, akkor ez jogszerű tevékenység, amennyiben azonban a politikusok az állampolgárok hátrányára- és kárára, illetve a saját hasznukra üzérkednek a befolyásukkal, az már bűncselekmény!

A politikusi munka szakmai tevékenység. Más szakmai tevékenységektől eltérően azonban a politikusi munkát jelenleg az égvilágon semmi nem szabályozza, nincs sem életkorhoz, sem iskolai végzettséghez kötve, nincsenek sem szakmai, sem minőségi előírásai, sőt a politika és a gazdasági kapcsolatrendszerek viszonya is abszolút szabályozatlan, emiatt akár egy csupán néhány fős pártcsoport is korlátlan uralmat szerezhet a társadalom tagjainak milliói felett.

Mindössze a saját céljaiknak megfelelő jogszabályokat kell – zavartalanul – megalkotniuk.

A politikusi tevékenység szabályozatlansága miatt ezeknek a súlyos visszaéléseknek nincs semmilyen kockázata!

A kormányoldali politikusok ezt a remek lehetőséget felismerve minden egyes ciklusban gátlástalanul visszaéltek a hatalmukkal. Korábban a hivatali hatalmukkal visszaélők a látszat megőrzése miatt közérdekek álcája mögé bújtatták a magánérdekeiket – a mai kormányoldal ténykedése azonban már nyilvánvalóan társadalomellenes. A politikusok által okozott súlyos károk miatt a magyar nép még csak erkölcsi ítéletet hozott – azaz a választók nagy többsége ma már nagyon mocskos dolognak tartja a politikát. (ezért akarnak távol maradni tőle)

Nincs azonban igazuk.

Nem a politika mocskos, hanem azok, akik azt a rendszerváltás óta- és jelenleg is művelik!

Miattuk Magyarország ma már egy 110 százalékban korrupt ország! Ha egy történetben az állam vagy bármilyen hatósága is benne van, akkor biztosra vehető, hogy már előre le van zsírozva, hogy kik lesznek a nyerők!

A társadalomnak tehát önvédelemből sürgősen le kell szabályoznia a politikai szakterület működését – ami nyilvánvalóan a GONDOLKODÓ ÉRTELMISÉG FELADATA, és FELELŐSSÉGE!

A magyar politikai elit által 1990-ben kitalált játékszabályok önkényesek és rosszak, ebben a felállásban a nép csak vesztes lehet. A szabályokat tehát ismét meg kell változtatni – de ezt ismét csak demokratikus úton, a nép akaratának kinyilvánításával kell megtenni!

Magyarországnak egy sokkal jobb program kell, mint amit 1990 -ben az egy tőről fakadó megélhetési politikusok megetettek velünk! Gondolkodó Értelmiség figyelem: már van egy ilyen program!